CURRENT NEWS ON THE NEW HIGH EDUCATION LAW CURRENT NEWS ON THE NEW HIGH EDUCATION LAW

Return to Full Page
A HÖOK Elnökségének közleménye

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája örömmel fogadta a hírt, hogy az Alkotmánybíróság 2012. július 3-i határozatában alaptörvénybe ütközőnek találta és megsemmisítette a hallgatói szerződésekről szóló jogszabályokat.

Mint ismeretes, Szabó Máté, az alapvető jogok országgyűlési biztosa a HÖOK kérésére fordult a taláros testülethez a hallgatói szerződés intézményének alkotmányossági vizsgálata érdekében.

Az Alkotmánybíróság elsősorban formai okok miatt mondta ki a szabályozás alaptörvénnyel összeegyeztethetetlen voltát. A hallgatói szerződés részletes kereteit meghatározó kormányrendelet ugyanis alapjogokat korlátoz, azonban Magyarországon – a hatályos jogszabályok értelmében – alapvető jogok korlátozására csak indokolt esetben, kizárólag törvény formájában van lehetőség.

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a HÖOK által felvetett tartalmi kérdésekkel is foglalkozott. A határozat szerint a hallgatói szerződés intézménye sérti – egyebek mellett – a felsőoktatáshoz való hozzáférésre, a munka és foglalkozás szabad megválasztására és az Európai Unió joggyakorlatában kiterjesztett módon értelmezett szabad mozgásra vonatkozó alapjogokat is.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a hallgatók szerződés általi röghöz kötése nemcsak jogtechnikai, de elvi alapon sem áll összhangban Magyarország jogrendszerével.

Továbbra is fenntartjuk azon véleményünket, hogy a fiatal értelmiség elvándorlására nem szankciókkal fenyegető szerződésekkel, hanem a felsőoktatás problémáit komplexen kezelő, valódi kérdésekre valódi válaszokat adó politikával kell megoldást találni.

A HÖOK a jövőben is kész arra, hogy tapasztalatával és szaktudásával hozzájáruljon a magyar felsőoktatás megújításához, ezért szívesen ajánljuk fel közreműködésünket a jogszabályok megalkotásának folyamatában szakpolitikai vagy akár jogi természetű kérdésekben is.  

Velence, 2012. július 4.