Komoly, pozitív változások, kedvezőbb feltételek a Diákhiteleknél

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) folyamatosan kapcsolatot tart a DiákHitel vezetőivel és már régóta jeleztünk több fontos ügyet is (pl.: cafeteria változások), illetve a Jövőkép Programunkban is fontos dologgal foglalkoztunk, hiszen ott megjelenik az idegen nyelven folytatott képzések esetén a DiákHitel felvételének lehetősége.

  •  0%-ra csökkent a kamat.
  •  70.000 Ft. lett a maximálisan felvehető összeg.
  •  Az EU-ban folytatott résztanulmányokra akár 140.000 Ft. is jár.
  •  Gyermekek születése esetén a tartozás felét, de akár az egészet is elengedi a kormány.
  •  Bevezették az adómentes cafeteriát.
  •  A DiákHitelből már az idegen nyelvű képzési hozzájárulás díja is kifizethető

Szóval több dolgot is régóta jeleztünk már, de nézzük mik a legaktuálisabb fontos kormányzati döntések.

A 2017 őszi változások után február 1-gyel újabb pozitív döntések kerültek be a rendszerbe. Ezeket gyűjtöttük össze nektek. Sőt, elhoztuk nektek a Diákhitel1 és a Diákhitel2 összehasonlítását is.  

     

Univerzumos, mindenkire kiterjedő kedvező változások:

o   Az önköltségre felvehető diákhitel (Diákhitel2) kamata az eddigi 2%-ról 0 %-ra csökkent, ami érvényes a korábban felvett Diákhitel2 hitelekre is.
Megjegyzés: Juhéj!

o   A szabad felhasználású hitel (Diákhitel1) maximális havi összege 50.000 Ft-ról 70.000-re nőtt.
Megjegyzés: Éljen!

o A kötött felhasználású hitelből (Diákhitel2) már nem csak az önköltségedet fedezheted, hanem az idegen nyelven folytatott képzéseken fizetendő, ún. idegen nyelvű képzési hozzájárulás díját is, de ezt is csak akkor, ha az önköltséges hallgató vagy. (Ez az a díj, amit a fizetős hallgatóknak az önköltségen felül, továbbá az állami ösztöndíjas hallgatóknak is meg kell fizetniük ezeken a képzéseken.)
Megjegyzés: Érdemes kihasználnod!

o  Az EU-ban folytatott résztanulmányaidra (pl. Erasmus) is igénybe veheted a diákhitelt, ebben ez esetben az általános határ 2-szerese, havi 140.000 Ft a felső határ.
Megjegyzés: Azért ez nem rossz, élj a lehetőséggel! ;)

o   + 5 év az iskolapadban ---> 40 év helyett 45 éves korig vehető fel a diákhitel.

o  Adómentes cafeteria bevezetése: a kötelezően fizetendő, (munkabér alapján számított) törlesztő erejéig, de legfeljebb a minimálbér 20%-a lehet az az összeg, amelyet adómentes juttatásként adhat neked a munkáltatód.
Megjegyzés: Jelezd a munkáltatódnál a lehetőséget mihamarabb!

 

Gyermeket vállaló nőkre kiterjedő, a gyermekvállalást ösztönző szándékkal elfogadott kedvezmények:

o A gyermeked születésekor kérelemre 3 évig szüneteltetik a törlesztési kötelezettséged, és az erre az időszakra eső kamatot a kormány elengedi, így a tartozásod ez idő alatt nem növekszik.

o A 2. gyermeked születésekor a tartozás felét a kormány elengedi. Ha mindkét féle diákhitelt felvetted, akkor választhatsz, hogy melyik típusból (Diákhitel 1 vagy diákhitel 2) engedje el a kormány a felét.

o   A 3. vagy többedik gyermeked születésekor elengedik az egész tartozást. (Fontos, hogy ugyanazt a típust, amit a 2. gyereknél választottál. Lásd egyel fentebbi pont.)

o   A gyerekvállaláshoz kapcsolódó kedvezmények örökbefogadás esetén azonnal járnak.

o   A kedvezmények csak a 2018. január 1. után született gyermekeidre érvényesek, de a gyerekszám megállapításába beszámítják a korábban született gyerekek is.
(Akinek most születik a 3. gyereke, annak elengednek mindent.)

 

A Diákhitel1 és a Diákhitel2 összehasonlítása a diakhitel.hu oldalon

 

  Szabad felhasználású diákhitel
(Diákhitel1)
Kötött felhasználású diákhitel
(Diákhitel2)
Ki veheti fel? Finanszírozási formától függetlenül bárki Kizárólag önköltséges képzésben résztvevő hallgatók
Milyen összeget lehet felvenni? Maximum havi 70 000 forintot Maximum a képzési költség összege
Mire költhető el? Bármire Kizárólag a képzési költség és térítési díjak fizetésére
Mennyi a Diákhitel kamata? 2,30%* 0%**
Mikor kell elkezdeni a törlesztést? A hallgatói jogviszony megszűnése után, illetve legkésőbb 45. életév betöltését követő negyedik hónap első napjától.

 

Ha igényelnéd: diakhiteldirekt.hu