Több mint 107 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba

Ez a szám nagyából megfelel a korábbi évek adatainak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Horváth Zita közölte, a jelentkezők közül a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet, mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek.

A legnépszerűbb képzési területek alapképzésben és osztatlan képzésben az elsőhelyes jelentkezések alapján a gazdaságtudományok, a műszaki képzések, a pedagógusképzés, az informatikai, valamint az orvos és egészségtudományi képzések - ismertette a helyettes államtitkár.

Kapcsolódó hír, hogy a HÖOK az elmúlt években folyamatosan napirenden tartotta a központi ponthatárok rendszerének felülvizsgálatát, végül a Jövőkép Program kapcsán folytatott tárgyalásokon elérte az egyes szakok minimum ponthatárának jelentős csökkentését.

MTI/hook.hu