- Vissza
Nyáron is folyt a munka a Mentorprogramban: tréning régió-koordinátoroknak

A tréning keretében a régió-koordinátoroknak már nyáron lehetőségük nyílt előkészteni a Mentorprogram idei tanévkezdéssel járó teendőit és az eddigi munkájuk alapján megosztani egymással tapasztalataikat, ezzel is hozzájárulva a Mentorprogram gördülékenyebb tanévkezdéséhez.

A képzésen a régió-koordinátorok megtapasztalhatták, hogy a saját régiójukban felmerülő kérdésekre, problémákra többféle helyes válasz adható. Így válhat rugalmasabbá saját munkájuk és a Mentorprogram működése.

A tréningen az eddigi tapasztalatok megosztása mellett rövidebb csapatépítő játékokra is sor került, majd a koordinátorok két csoportban, montázson gyűjtötték össze, szerintük milyen elvárásokkal vesznek részt a mentorok és a mentoráltak a programban. A két csoport elképzeléseiből kirajzolódott, milyen feladatokra kell különösen felhívni a mentorok figyelmét.

Ezt követően párbeszédes gyakorlatot játszottunk, amelyből kiderült milyen a mentor-mentorált közötti helyes kommunikáció. Ez a gyakorlat abban segítette a régió-koordinátorokat, hogy maguk is megélt tapasztalatokból tudják támogatni a mentorok munkáját, átélt eseményekből adjanak tanácsot a mentoroknak abban, hogyan vegyék fel a kapcsolatot mentoráltjaikkal.

A tréning második felében, a délutáni időszakban áttekintettük a 2011/2012-es tanévben várható régiós találkozókat. A régió-koordinátorok sokat merítettek saját régiójuk megszervezéséhez egymás programötleteiből.

Szintén a nap második felében került sor a mentor-meghallgatások időpontjának és helyszínének kijelölésére minden régióban, hiszen a 2011/2012-es tanévre a mentorok kiválasztása július és augusztus között zajlott. Ezt követően minden régió-koordinátor e-mailen kiértesítette az adott régióba felvételiző mentor-jelölteket, amelyen idén országszerte 1100 felsőbb éves hallgató jelezte részvételi szándékát.

 

2011.09.26.