21. European Student Convention, ezúttal Budapesten
Az European Students' Union (ESU) minden évben megrendezésre kerülő programjai közé tartozik a European Student Convention. Általában évente 2 Convention-t szervez az ESU. A konferencia házigazdája a hagyományoknak megfelelően minden évben az EU soros elnöki posztját viselő állam. Mivel 2011 első félévében Magyarország tölti be az EU soros elnöki posztját, ezért a HÖOK elnöksége úgy döntött, hogy 2010. február 15. és 19. között megszervezi a soron következő ESU Convention-t. A rendezvény megszervezését külön indokolja az a tény is, hogy hasonló rendezvényt a HÖOK az utóbbi 5-10 évben nem szervezett, ezért időszerű, hogy a HÖOK nemzetközi szinten megmutassa magát és ezáltal aktív tagja legyen az ESU-nak.
A rendezvényen a tervek szerint Európa 35 országából 100-150 hallgatói képviselő fog érkezni. Az ESU kérésének megfelelően a Convention fő témái közt szerepel majd a hallgatók részvétele a felsőoktatási intézmények döntéshozó testületeiben, a felsőoktatás finanszírozása valamint a Bologna folyamat szociális vonatkozása. Emellett egy-egy szekcióülés keretében a résztvevők foglalkozni fognak a diszkriminációval és esélyegyenlőséggel, valamint interkulturális kérdésekkel is.
