2010/11-es őszi vezetőképző 2010/11-es őszi vezetőképző

Vissza a teljes oldalra
HÖOK tavaszi vezetőképző programja

Alapozó kurzus (A)

Az alapozó kurzus hagyományosan az egyik legkedveltebb eleme az őszi és tavaszi vezetőképzőknek.  A pénteki nap programját most is próbáltuk úgy összeállítani, hogy a hallgatói mozgalomba frissen bekerült kollégák a hallgatói önkormányzatban végzett munka szinte teljes spektrumát megismerhessék az előadások segítségével. Így  szót ejtünk majd a HÖOK történetéről éppúgy, mint a tanulmányi és szociális kérdésekről vagy a rendezvényszervezésről, de kiemelt figyelmet szentelünk a HÖK-ök kommunikációjára is, mert nem elég, ha jól seprünk a saját házunk táján, azt tudnunk kell megmutatni is.

  Témakörök:

  • a hallgatói mozgalom története és eszmei alapjai
  • a magyar felsőoktatás szerkezete és szereplői
  • a hallgatói önkormányzatok jogai és kötelességei (tanulmányi és szociális kérdések stb.)
  • a hallgatói önkormányzat feladatai (gazdálkodás, rendezvényszervezés, szolgáltatások)
  • kompetenciák és tulajdonságok: milyen a jó hökös?
  • kommunikáció

Hosszú távon szeretnénk, ha az alapozó kurzus tartalma az eddigi kicsit néhol száraz ismeretanyagokon túl, melyek a hallgatói érdekképviselet alapjait adják, eltolódna egy interaktívabb, a leendő vagy éppen frissen megválasztott hallgatói képviselők soft képességeinek fejlesztése irányába. Ezen megfontolásból a szombati napon tárgyalástechnikai tréninget tartunk, melyet Tanács János, BME-s oktató vállalt el felkérésünkre.

Az érdekütközések a hallgatói képviseletek és önkormányzatok életében központi szerepet játszanak. Az érdekütközések feloldásának eltérő formái ismertek, ám bizonyos, hogy ezek között az egyik legfontosabb a tárgyalások útján történő rendezés. De korántsem nyilvánvaló, hogy mikor tárgyaljunk, és mikor folyamodjunk más jellegű eszközhöz? Az interaktív előadás keretében foglalkozunk azzal a kérdéssel, hogy mikor kezdeményezzünk tárgyalást? Meddig érdemes folytatni és honnantól válik az erőforrások pazarlásává? Vizsgáljuk továbbá, hogy mikor tekinthető sikeresnek egy tárgyalási folyamat? Megismerkedünk három tárgyalási módszerrel, előtérbe állítva az ún. kapcsolatápoló, érdekösszefonó módszertant, valamint a nyer-nyer stratégiát. Szót ejtünk arról is, hogyan lehet jól tárgyalni akkor, ha nem lehetséges nyer-nyer stratégiát folytatni.

Kurzusvezetők: Báli Bernadett, Domján Zsolt

Bologna kurzus (B)

A péntek délelőtti program két témakört érint. Egyrészt az ESU-val (European Students' Union) kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak majd a kurzusban résztvevők. Beszámolót kapnak az érdeklődők a HÖOK történetének eddigi legnagyobb nemzetközi rendezvényéről, a február 15. és 19. között Budapesten lezajlott 21-ik European Students' Convention-ről. Külön hangsúlyt kap a közel 40 ESU tagszervezet képviselője által elfogadott Budapesti Nyilatkozat, amely a hallgatói részvétel szerepére és fontosságára hívja fel a figyelmet a helyi, országos és nemzetközi szintű felsőoktatási kérdésekben. A vezetőképző időpontja abból a szempontból is aktuális, hogy az érdeklődő külügyes hallgatói képviselők megismerkedhessenek a soron következő V4 találkozó és ESU Board Meeting témáival, azon belül pedig a magyar hallgatói mozgalom szempontjából fontos napirendi pontokkal.

A délelőtt második részében a kurzusvezetők ismertetik elképzeléseiket a HÖOK Külügyi Fórum szervezeti fejlesztéséről, illetve bizottsággá történő átalakításáról. A közös célok megfogalmazásában, illetve a formálódó külügyi bizottság szerkezetének kialakításában a résztvevők véleményére, aktív közreműködésére számítunk.

 Kurzusvezetők: Gáspár Marcell, Kiss Dávid  

A péntek délután és szombaton a Tempus Közalapítvánnyal közreműködve a Közalapítvány által április 19-re szervezett konferencia témáját („Nemzetköziesítés és Hallgatói szolgáltatások a Magyar Felsőoktatásban") és kutatásait dolgozzuk fel interaktív formában.

Reményeink szerint ezzel több hallgatói képviselőt motiválunk arra, hogy ezen a fontos és magas színvonalú műhelykonferencián részt vegyenek. A kurzus témái között a következők szerepelnek: hallgatói szolgáltatásokról végzett kutatások, volt erasmus hallgatók munkaerőpiaci esélyei, nemzetköziesedés és az idegennyelvű képzés.

A kurzusra a Külügyi kapcsolatokban és a Bologna-folyamatban érdekelt hallgatói képviselőket várjuk. A regisztráció után várhatóan arra kérnénk majd őket, hogy a szombati műhelymunkára előkészülve nézzenek utána egyes kérdéseknek az idegennyelvű képzéssel kapcsolatban a saját intézményükben.

 

Kurzusvezető: Pálffy Dorottya

 

 

Rendezvényszervező kurzus (C)

A szekció keretein belül kiemelten foglalkozunk a zenés-táncos mulatságok szervezésére vonatkozó 23/2011. (III.8.) Kormányrendelettel. A rendelet nagymértékben befolyásolja a szabadtéri fesztiválok illetve kari és egyetemi bulik szervezési feltételeit. Szakértők bevonásával elemezzük és kiértékeljük a rendeletet. Továbbá a szekció fontos részét képezi a 2011-es Szolnoki EFOTT. Az EFOTT management részletesen ismerteti a rendezvény jelenlegi állását. A management és a kurzus résztvevőivel együtt összeállítjuk a HÖOK sátor programját illetve a napközbeni kísérő rendezvényeket. A szombati napon pályázatírással, forrásbevonással illetve marketing tippekkel-trükkökkel foglalkozunk. Meghívott vendégelőadóink között szerepel az EFOTT management több tagja illetve egy marketing szakember is, aki ötletet ad a fiatalokat célzó reklám és marketing stratégiákról.

Kurzusvezető: Molnár Zalán

 

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezése (D)

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a felsőoktatási koncepcióhoz írt véleményében illetve minden más fórumon is kiemelten hangsúlyozatta a felsőoktatásban nélkülözhetetlen minőségirányítás-minőségbiztosítás fontosságát. Ezen rendszerek egyik főszereplője a hallgatói véleményezés, ezért is szeretnénk összegyűjteni az intézményi tapasztalatokat és azokat a problémákat, amik az OHV /OMHV rendszerrel kapcsolatban adódtak. Célunk egy egységes álláspont felé közelítő koncepció kialakítása, hogy valóban egy átlátható, a hallgatók és oktatók által elfogadott véleményezési rendszer alakulhasson ki. Ezért a kurzus első feléhez szükséges az, hogy azok a hallgatói önkormányzati képviselők, akik szeretnének részt venni a kurzuson elküldjék saját egyetemük/ főiskolájuk oktatói munka hallgatói véleményezésének szabályzatát, valamint a rendelkezésükre álló legfrissebb kérdőívet. A kurzuson csak azok a jelentkezők vehetnek részt, akik a pamminger.zsuzsanna@hook.hucímre megküldenek egy min.2 oldalas összefoglalást a jelenlegi saját rendszerükkel és az arra vonatkozó ötleteikkel kapcsolatban. (A kurzus pénteken kerül megrendezésre.)

Kurzusvezetők: Pamminger Zsuzsanna, Nagy Dávid

 

 

 

Elektronikus hallgatói választások: ez a jövő? (D)

Az elektronikus hallgatói választás már nem elképzelhetetlen. 2010 novemberében ugyanis a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán a hallgatói választások részben elektronikus úton történtek. Az e-szavazás kísérleti jelleggel zajlott, emellett a hallgatóknak lehetősége volt hagyományos urnás rendszerben is leadni a szavazatukat. A tapasztalatok alapján az elektronikus szavazás lehetősége – újszerűsége ellenére – 15-20%-kal növelte a szavazáson részt vevő hallgatók számát.  A kurzus keretein belül szeretnénk felmérni, hogy az intézmények részéről milyen kérdések és észrevételek fogalmazódnak meg ezzel az új típusú választási lebonyolítással kapcsolatban. Van-e olyan intézmény, ahol már foglakoztak/foglalkoznak a kérdéssel, illetve a résztvevők szerint a választási részvétel növelhető-e a rendszer bevezetésével intézményükben. A kurzusra elsősorban EHÖK és EFÖK elnököket várunk. (A kurzus szombaton kerül megrendezésre.)

Kurzusvezetők: Körösparti Péter, Nagy Dávid

 

Az önkéntes munka a közösség és az egyén életében (E)

 

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az Önkéntesség Európai Évében részt vesz a Nemzeti Program megvalósításában. Ennek fontos eleme a felsőoktatásban tanuló hallgatók számára az önkéntes munkavégzés, a közösségért vállalt szolgálat népszerűsítése.

A fiatalok viszonylag hosszú időt töltenek a felsőoktatásban, illetve olyan tevékenységekben, ami a felsőoktatáshoz kapcsolódik (pl. kollégiumi élet, iskolai bulik, társas összejövetelek). Így a fiatalkori és a felnőttkori szerepek „kipróbálásának" egyre több terepe van, a szabadidő színtereitől kezdve az oktatási intézményekig. Erre ad lehetőséget az önkéntes munkavégzés is.

A modern jóléti állam sok tekintetben átvette a jótékonyság szerepét. A jóléti államok összeomlását követően a jótékonyság, az adományozás, valamint az önkéntes munka a felelős állampolgári magatartás egyik elemévé vált. Az önkéntes munkavégzés hatalmas tartalékokat rejt az emberi erőforrás, innováció és közösségépítés területein. Az önkéntes segítők mind saját, mind az általuk segítettek kapcsolati hálóját erősíthetik, ezzel hozzájárulva munkaerő-piaci stabilitásukhoz.

A HÖOK Mentorprogram megfogalmazott céljai között szerepel az önkéntesség értékének erősítése a felsőoktatásban tanuló fiatalok számára, ezért a HÖOK Tavaszi Vezetőképzőjén egy egész napos kurzus keretében neves előadók társaságában szeretnénk részletesen körüljárni a fent említett témát. (A kurzus pénteken kerül megrendezésre.)

Kurzusvezetők: Szűcs Gabriella, Kovács Anna

 

Összefogásért – Ifjúságügyi Szekció (E)

A hazai ifjúság helyzetével érintettekként és hallgatói vezetőkként egyaránt foglalkoznunk kell, hiszen közös ügyünk. Ugyanakkor a fiatalok jelentős hányadát képviselő szervezetként a HÖOK Közgyűlése egyhangúan támogatta „a nemzeti ifjúsági összefogás megalapozását és életre hívását, az együttműködés és a közös munka elindítását az ifjúság részvételével az ifjúság érdekében".

Az ifjúságügyi szekció első részében előadások hangzanak el olyan területeket érintve mint a mindenkori kormányzat ifjúságügyi törekvései és az önszerveződések eredményei, az Ifjúsági Tanács „jelene", jövője hazánkban és a képviselet külföldi trendjei – különös tekintettel a döntéshozatalra és a jogszabályalkotásra, továbbá  a rendelkezésre álló kutatások eredményei és következtetései, valamint európai szintű eredmények a hazánkban megrendezett Európai Ifjúsági Konferencia után. A szekció második részében a területet érintő általános problématérkép és jövőkép kidolgozása a cél a szekción résztvevőkkel.(A kurzus szombaton kerül megrendezésre.)

Kurzusvezető: Gulyás Tibor